Putyin Budapestre jön
Valamikor 2019 második felében Budapestre látogathat Vlagyimir Putyin orosz elnök.
Valamikor 2019 második felében Budapestre látogathat Vlagyimir Putyin orosz elnök.
A Paksi Atomerőmű bővítésének fővállalkozója jelenleg is dolgozik a közel 300 ezer oldalas létesítési engedélyezési dokumentáció összeállításán - közölte a bővítésért felelős miniszter.
Tizennyolc potenciális német nagyberuházásért versenyez Magyarország, amelyek alapvetően az autóiparban, illetve a szolgáltató központok ágazatában tevékenykednek - nyilatkozta Szijjártó Péter az mfor-nak. A külgazdasági és külügyminiszter szavai szerint beruházások egyedi értéke 15 és 100 milliárd forint közötti.
A Hamburger Hungária Kft. 14,091 milliárd forintból fejleszti a dunaújvárosi papírgyárat 2022-ig - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter kedden.
A német Lufthansa vállalatcsoport repülőgépjavítással és -fenntartással foglalkozó vállalata, a Lufthansa Technik AG 43 milliárd forintos befektetéssel szervizközpontot telepít Miskolcra - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten, a beruházás sajtótájékoztatóján.
A hamarosan kezdődő és a tervezett fejlesztéseknek köszönhetően a magyar autóipar éves termelési értéke elérheti a 10 ezer milliárd forintot - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter az Enmech Hungary Kft. beruházását bejelentő pénteki sajtótájékoztatón Budapesten.
Magyarországon tárgyal Mike Pompeo, amerikai külügyminiszter, sikerült megállapodni új, amerikai fegyverek beszerzéséről, melynek részleteit Szijjártó Péter a jövő héten ismerteti a parlament előtt - írja a Reuters. Pompeo figyelmeztetett a Huawei állítólagos biztonsági kockázatai miatt és megérte Magyarországot, hogy támogassa Ukrajna "függetlenségi törekvéseit" is.
A magyar földgázimport diverzifikációs lehetőségéről tárgyalt Rick Perry amerikai energiaügyi miniszterrel Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Washingtonban.
Ma vendégül láttam Szijjártó Péter külügyminisztert a Fehér Házban, ahol védelmi stratégiákról, az energia diverzitásáról, az oroszok káros befolyásával való szembeszegülésről, illetve a NATO-val kapcsolatos elkötelezettségről beszélgettünk. Remek felvezetés a 2019-es céljainkhoz és Pompeo külügyminiszter jövő heti látogatásához - posztolta ki John Bolton, az Egyesült Államok nemzetbiztonsági tanácsadója a Twitterre.
A diplomáciában példátlan keménységgel támadta meg a múlt pénteki EU-tanácsi ülésen a német nagykövet a magyart amiatt, mert utóbbi továbbra is akadályt gördített az EU és az Arab Liga között készülő megállapodás megkötése elé egy migrációs utalásra hivatkozva - írja a 444.hu a megszerzett jegyzőkönyv szövege alapján. A német nagykövet fenyegetése szerint ezt a lépést nem fogják elfelejteni akkor, amikor majd a 2020 utáni EU-s költségvetés kereteiről és a kifizetéseknek a jogállamisági feltételrendszerrel való összekötéséről tárgyalnak. A Portfolio megítélése szerint az ügy azért is fontos, mert vannak arra utaló jelek, hogy a 2021-2027-es uniós költségvetés végső elfogadása és így a jogállamisági kritériumokról a döntés végülis a 2020 második felében esedékes német EU-elnökség idején születik meg. Ha viszont nem is húzódik addig az ügy, a német befolyás akkor is kellemetlen helyzethez vezethet Magyarország számára a 2020 utáni EU-pénzek terén.
Magyarország és Szlovénia közösen pályáz európai uniós támogatásra gázvezeték-hálózatuk összekötéséhez, amellyel lehetővé válna Magyarország számára LNG (cseppfolyós földgáz) vásárlása Olaszországból - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton.
A külgazdasági és külügyminiszter szerint sikeres volt a magyar gazdaság dimenzióváltása: a termelésen alapuló gazdaságfejlesztés után egyre nagyobb hangsúlyt kap a kutatás, fejlesztés és az innováció a gazdaságban.
Miután néhány napja a Wall Street Journal és az Átlátszó közös cikkben azt mutatta be, hogy több területen is feszült az amerikai és a magyar kormány viszonya, Orbán Viktor kormányfő, illetve Szijjártó Péter külügyminiszter is ennek ellenkezőjét sugallta a 8 év után várhatóan februárban sorra kerülő amerikai külügyminiszteri látogatás közeledtével. Sőt, Szijjártó tegnap este a HírTV-nek már azt mondta: hamarosan aláírhatja a kormány a modernizált védelmi megállapodást az Egyesült Államokkal.
Kétemeletes motorvonatok jelenhetnek meg Magyarországon 2019 végén; a járműveket fehérorosz-magyar együttműködésben építik: a Stadler svájci vállalat részben Minszkben, részben pedig Szolnokon, majd Dunakeszin állít majd elő 19 ilyen motorvonatot - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn minszki sajtótájékoztatóján, miután tárgyalt fehérorosz kollégájával, Uladzimir Makejjel.
Stratégiai partnerséget kötött a magyar kormány és a Tungsram; a megállapodást Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Jörg Bauer, a Tungsram elnök-vezérigazgatója írta alá hétfőn Budapesten.
Kétoldalú energetikai megállapodást kötött Magyarország és Ciprus a ciprusi földgáz magyar ellátásban való bevonásáról.
A német tulajdonú Robert Bosch Power Tool Kft. európai akkumulátor kompetencia központot hoz létre, és bővíti szerszámgép összeszerelő kapacitását Miskolcon, a beruházás összesen mintegy 14 milliárd forintba kerül - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
A Vestfrost dán vállalat 4,4 milliárd forint beruházással bővíti a Csongrád településen lévő hűtőgépgyártó- és raktározási kapacitását, amelyhez a magyar állam 1,05 milliárd forint kormányzati támogatást ad, a beruházással 93 új munkahely jön létre - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A dél-koreai Hanon Systems magyar leánya, a Hanon Systems Hungary Kft. összesen 36,7 milliárd forint új beruházást hoz Székesfehérvárra, Pécsre és Rétságra - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Két új telephelyet létesítenek, a meglévő székesfehérvárinál pedig kapacitásbővítés jön.
Magyarország teljes mértékben kiáll Ukrajna területi integritása és szuverenitása mellett, ez mindig része volt a magyar külpolitikának, és marad a jövőben is - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatóján kedden, Budapesten.
Soltész Bencét, az UniCredit Bank Hungary Zrt. private banking vezetőjét kérdeztük.
A BKK szerint minden rendben van.
Elegendő küldöttet gyűjtött az alelnök.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.